190620-Középiskolai látogatás

Kora délután kiderült, hogy részt veszünk egy programon, amelynek
célja egy középiskola meglátogatása. A résztvevőket négy részre
osztották. Mi elsőként egy olyan osztályt látogattunk meg, akik az ókori
Egyiptomhoz kapcsolódó kiállítást készítettek. A második osztályban
vegyesen készítettek tárgyakat. A harmadik osztályban egy lány egy
falra szerelhető golyópályát épített, ami nekem nagyon tetszett. Ami
engem megdöbbentett, hogy az iskolában csak Apple számítógépeket
használnak. A negyedik osztályban sajnos nem találtunk semmi
érdekeset. Az ötödik osztályban voltak a legkreatívabbak, ők már
komolyabban dolgoztak, például vasat is olvasztottak és hajlítottak.
Nekem legjobban egy olyan szerkezet tetszett, amibe bele lehetett tenni
egy kulacsot és ha meghúztad a ráerősített zsinórt, töltött neked a
kulacsban található üdítőből. A hatodik osztályban teljes volt a káosz.
Az egyik csaj egy saját készítésű ágyúval pillecukrokat lőtt ki a
levegőbe, amiket mindenki meg akart szerezni. Egy másik lány olyan
szerkezetet épített, hogy ha megpörgette valaki a dobozt, egy marék
M&M hullott a kezébe.
Iskola utánra terveztünk egy BBQ-t apával, de végül a hideg időjárás
miatt lefújtuk. Ehelyett viszont kimentünk kocsival Wodonga egyik külső
részéhez, ahol Hege elmondása szerint mindig lehet kengurukat látni.
Igaza volt, tényleg sok kengurut láttunk, némelyiket 3-4 méterre is meg
tudtam közelíteni, de ennél közelebb nem engedtek. Legalább fél órát
sétáltunk közöttük, nagy élmény volt!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *